20 ápr „SZÜLETÉSNAP(om)RA”
35, 43, 52, 60… Mik ezek?
Nem vagyok ostoba…, tudom, persze – számok. Mit jelentenek? Önmagukban semmit. Attól függ a tartalmuk, hatásuk, hogy mit társítunk melléjük. Ha azt írnám, hogy ötven millió üti a markodat – kacagnál, ugye? Vagy hogy legalább ennyi nap szabadságot kapsz és elutazhatsz oda, ahova vágysz? Hurrá! – kiáltanál fel. Bízom benne, hogy kedves ismerősből is van ennyid, ami szintén örömhír!
De ha odabiggyesztem, hogy ennyi éves vagy? Vagy éppen párral fiatalabb – idősebb? Én éppen ma 52… Ugye, már nem hangzik annyira jól? De miért? Hiszen pusztán egy számról van szó! Mégis rögtön jöhet a „korpara”. Végeztem egy – nem reprezentatív – kutatást a közösségi oldalon. Csak azt vizsgáltam, hogy nőismerőseim között, hányan jelölik meg az életkorukat. Döbbenten – illetve dehogy! – tapasztaltam, hogy negyvenen túl egyre kevesebben. Vajon mi ennek az oka? Egy barátnőm (aki ötvenes évei második felét tapossa) erre azt mondta – „Figyelj, jobb, ha ezt homály fedi. Még esetleg elgondolkoznának azon, hogy alkalmaznak-e még? Szerencsére fiatalabbnak látszom, mint a korom, és ha rákérdeznek, hogy negyvenöt körül járok-e, mosolyogva azt mondom, hogy majdnem…”
Ha körülnézek, azt érzem, hogy a világ (jelentős befolyással bíró része) azt sugallja, hogy a nő értéke szinte pusztán a szépsége és a fiatalsága. Micsoda álságos üzenet ez? És miközben pontosan tudjuk az eszünkkel az abszurditását, mégis alattomos módon bekúszik a bőrünk alá, a gondolataink közé, és időnként agyoncsapja a hangulatunkat.
Elegem van abból, majdhogynem szégyellnem kell, hogy már ennyit éltem. Hogy szinte naponta azt kellene éreznem- a nőiességemnek annyi… Nézem a reklámokat, amikben a korosztályom kapcsán az itt fáj, ott sajog – túlnyomórészt csak a korlátokkal szembesítenek.
Persze, évről-évre érzi az ember, hogy változik a teste. De ugyanúgy a gondolkodása is. Megtanulunk együtt élni mindazzal, ami adatik vagy éppen elvétetik. És ezt születésünk óta tesszük. Hiszen az idősödés nem a negyvenes évekkel kezdődik, hanem abban a pillanatban amikor a világra jövünk!
Tudod, mit kérnék?
Gondold végig – ahogy én ma, a születésnapomon teszem – mi mindenért vagy hálás, hogy már ennyi évet éltél? Mennyi minden volt benne, amiről nem mondanál le? Mik történtek csak az elmúlt húsz-harminc évben, amit nem adnál oda semmiért?
Remélem most elmosolyodtál…
Még akkor is, ha az emlékeid között fájdalmak és kudarcok is lapulnak – amikkel sikeresen megküzdtél! Hiszem, hogy mindaz amire emlékezni tudunk és ami előttünk állhat, jóval többet ér, mint az 50 milliós pénznyeremény…
Ennyit a számokról. Igenis, döntsünk mi a jelentésükről, a tartalmukról – mert ez hozzátartozik a személyes szabadságunkhoz – szerintem…